Hírek
Centrum
Brassóné Szalisznyó Csilla másodszor vehette át a Pro Iuventute-díjat!
A Szilády Áron Református Gimnázium dísztermében rendezték meg a Pro Iuventute – Az ifjúságért díjak idei ünnepélyes átadóját, amelyen tizenkét pedagógus részesült elismerésben.

A Szilády Áron Társaság által 1994-ben alapított díj különlegessége, hogy a kiskunhalasi nevelési-oktatási intézmények végzős diákjai választják ki azt a pedagógust, aki szakmai munkájával, emberségével és példamutatásával meghatározó szerepet töltött be életükben.
Az idei díjazottak közül három pedagógus második alkalommal vehette át az elismerést, ezért ezüst emlékéremben részesült. Közéjük tartozik Brassóné Szalisznyó Csilla, a KSZC Dékáni Árpád Technikum kémia–biológia szakos tanára is.

A méltatás szerint a pedagógus a kémia tantárgy oktatásában kiemelkedő türelemmel és elhivatottsággal segíti diákjait, a bonyolult tananyagokat is érthetővé és befogadhatóvá téve számukra. Osztályfőnökként a szépész osztály közösségének meghatározó alakja, aki támogató, biztonságos légkört teremt tanítványai számára.
A tanárnő munkáját kollégái és diákjai egyaránt nyugodt, empatikus személyiségével, segítőkészségével és megbízhatóságával jellemezték. A laudáció kiemelte, hogy tanítványai nemcsak szakmai tudást, hanem emberi értékeket, felelősségvállalást és egymás iránti odafigyelést is tanulhatnak tőle.
A Pro Iuventute-díj célja továbbra is azoknak a pedagógusoknak az elismerése, akik maradandó értékeket közvetítenek a fiatal generációk számára.

Fotó: www.halasmedia.hu és KSZC Dékáni Technikum
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Erasmus+ szakmai mobilitás Görögországban – újabb nemzetközi tapasztalatok a Kiskunhalasi SZC diákjai számára
A KSZC intézményei hosszú évek óta aktív és elkötelezett résztvevői az Erasmus+ programnak.
Centrum

Sikeres asztalos szakmai vizsgák a Wattayban – új lehetőségek a felnőttképzésben
Örömteli mérföldkőhöz érkeztek a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum felnőttoktatásban tanuló asztalosai: valamennyien sikeresen teljesítették szakmai vizsgájukat.
Centrum

Rugalmas tanulási utak a Kossuthban!
A megújult szakképzésben a rugalmas tanulási utak azt a célt szolgálják, hogy a képzés alkalmazkodjon a tanuló egyéni igényeihez és képességeihez.
Centrum
