Hírek
Centrum
Újabb járművekkel bővült a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum autóparkja
Két Ford mikrobuszt és egy személyautót vett át nemrégiben a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum vezetése.
A járműbeszerzések fő célja a mobilitás erősítése volt az intézményeknél. A Skoda személygépkocsit a Vári Szabó István Szakképző Iskola kapta, a két mikrobusz pedig a Dékáni Árpád Technikum és a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kötelékébe került.
Az intézményeink sikeres és eredményes működését jelzik ezek a beszerzések – mondta megkeresésünkre Csúzdi Zoltán a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum kancellárja.
A felnőttképzések esetében keletkező bevételek tették lehetővé a járművásárlásokat. Az új autó a telephelyek közötti közlekedést erősíti majd, sokrétű felhasználást tervezünk. Az intézmény tanulói sokféle versenyre járnak, így ezekhez is igénybe lehet majd venni. A határon túli kapcsolatok esetében is jó szolgálatot tesz majd a gépkocsi, a Vári egyre erősebb oktatási kapcsolatokkal rendelkezik, gyakran járnak a tanárok a szomszédos Szerbiába, az ilyen szakmai utakon is ezzel a járművel lehet ezen túl közlekedni.
A Dékáni Technikum és a Kossuth Lajos Technikum és Szakképző Iskola tanulói is jó hasznát veszik majd az új járműveknek.
Mindkét intézmény tanulói állandó résztvevői a vármegyei és országos versenyeknek, a diákok és a felkészítő tanárok utazása lesz így sokkal könnyebben szervezhető, komfortosabb – tette hozzá Csúzdi Zoltán kancellár.
Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a növekvő vizsgázói létszámnak és gondos gazdálkodásnak köszönhetően egy új járművel bővült a Kiskunhalasi Siker Vizsgaközpont járműállománya is.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Ingyenes felnőttoktatás, felnőttképzés- sorra jönnek a jó ajánlatok
Folyamatosan töltik fel a közösségi oldalaikra a felnőttoktatással, képzéssel kapcsolatos hirdetéseiket a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum intézményei. Az elmúlt évek során egyre többen jelentkeznek a másod vagy akár harmad szakmákra, szakképesítésekre.
Centrum

Biciklitúra Pálosszentkútra – Tekerj a zöldbe!
A tanulás mellett a kikapcsolódás is része kell, hogy legyen a diákéletnek.
Centrum

Derekasan küzdöttek a Dékáni Technikum kadétjai
Hetvenöt középiskola közel ezer tanulója vett részt a honvéd kadétok akadályversenyén.
Centrum