Hírek
Centrum
Kossuth- egy sportos iskola, remek eredményekkel
A Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói állandó résztvevői a rangos országos és térségi versenyeknek. legutóbb az V. és VI. korcsoport országos atlétikai diákolimpiáján remekeltek a fiatalok.

Az intézményt a 11/b-ből Krupa-Tóth Szimonetta képviselte (100 méteres síkfutásban), szépen helytállva első országos versenyén.
Az országos versenyre kijutott még Bencsik Adrián 2/10/3-as tanuló is, de ő az Erasmus program miatt idén nem tudott ezen az eseményen részt venni. Kísérői betekintést kaphattak, hogy is néz ki egy országos verseny.
"Making progress" 26'-ban erősebben és gyorsabban!
A 9. osztályos autómechatronikás technikusi osztályban tanuló Giricz Gábrielt már jól ismerhetik a suli rendezvényeiről és a Kadét programokról. De a tanulmányi átlaga is jó, s mellé párosulnak a kerékpárversenyeken szerzett országos eredményei. Ezért megkapta lakóhelye, Csongrád "Eredményes sportoló" díját, melyet nemrég adtak át.
Kora tavasszal a félegyházi Bringabarát által szervezett Tour de Puszta 6. mountain bike 25km-es távján a felnőtt férfiakkal küzdve 5. lett. Majd az Országos Országúti Kerékpáros Diákolimpián szintén az 5. helyet szerezte meg áprilisban, U17B kategóriában, időfutamban.
Végül a tanévet sport szempontból az Országos Mountain Bike Diákolimpián zárta, ahol eddig soha nem látott, közel 500 tanulós nevezési létszám volt. A hosszútávon (XCC) sáros, esős időben, a végletekig hajtotta magát és alig maradt le a dobogóról, 4. lett U17B-ben!
Legutoljára pedig a PumpTrack ("pumpapálya") versenyszámban csípte meg az 5. helyet.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Egy hosszú távú külföldi gyakorlat tapasztalatai
Nemcsok Lili a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanulója Görögországban van diáktársaival egy szakmai gyakorlaton.
Centrum

Szeptembertől technikum lesz a Vári
Hamarosan bővíteni kell az intézmény nevét a Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium homlokzatán. Ha minden a tervek szerint halad, szeptembertől, mint technikum működik tovább az intézmény.
Centrum

Bővítené szakmai kínálatát a Vári
Akit érdekel a villanyszerelés és annak egyéb szakirányai, most jelentkezzen!
Centrum